Csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok erről a könyvről írni! Egyszerűen fantasztikus! Az első kettő része is tetszett (Napóleon menyasszonya, Napóleon felesége), de ez tette fel a koronát az egészre. Hogy stílszerű legyek.;-)
Ez a kötet 1800-tól kezdődik és Joséphine haláláig (1814) tart.
Naplóformában jegyzi le az eseményeket Josephine, tehát egyes szám első személyben van az egész történet, amit mindig külön díjazok, mert ezáltal sokkal személyesebb, közvetlenebb. Legalábbis nekem.
Ami a legjobban tetszett ebben a részben az egyrészt egy technikai dolog volt. Mégpedig az, hogy végre "halandóként" vannak bemutatva az uralkodók. Azaz nagyon jól leírja Sandra Gulland, hogy bizony nehezen szokta és tanulta meg Joséphine azt a felhajtást, ami a rangjukkal együtt járt. Pl. ha megy valahova, akár csak egy másik szobába, akkor min, 2 apród megy előtte és 2 utána 2 lépés távolságban. (lehet, hogy nem pontosan jegyeztem meg) Vagy, amikor a koronaékszereket kellett előkészíteni, akkor elő kellett keresniük valamilyen ősrégi könyvet a protkollról és annak alapján próbálták betartani az előírásokat. Így elment egy egész napjuk azzal, hogy Joséphinhez kerüljenek az ékszerek.:)
A másik dolog pedig ami nagyon nagyon megfogott ebben a történetben, az a hatalmas szerelem, ami Joséphine és Napóleon között volt!
Ja, és még egy dolog van, amin ledöbbentem. Mégpedig az, hogy mindez csak 200 évvel ezelőtt történt!!! Amikor még a töri órákon tanultunk erről az időszakról, akkor ugye már a 20 éveseket is iszonyúan öregnek tartottam, ebből következően az 1800-as évek és az őskor között nemigen éreztem a különbséget. Azóta kicsit változott a szemléletmódom, főleg miután leesett, hogy az egyik dédmamám, aki 1992-ig élt, 1896-ban született. Tehát közelebb van a születési dátuma ehhez a történethez, mint napjainkhoz. Ha ilyen szemmel olvasom, akkor még érdekesebb az egész.
2010. augusztus 6. 0:00
Én is annyira szerettem ezt a sorozatot, és van negyedik része is már. :o)
2010. augusztus 6. 0:11
Óóóó, de jó! Köszi!:)