A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi. Összes bejegyzés megjelenítése

Rosamunde Pilcher: Otthon


Nagyon régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, de sokáig nem mertem belevágni, mert tudom, hogy a II. világháború idejében is játszódik. A szomorú könyvektől pedig félek. Viszont a hatalmas Pilcher rajongásom végül győzedelmeskedett és pár nap alatt letudtam a 2 kötetes regényt! Hihetetlenül jó!!!!
Természetesen bejött, amitől féltem és a második könyv olvasása közben sokszor volt sírhatnékom a szülések után keletkezett túlérzékenységemnek köszönhetően. Viszont igyekeztem nem annyira belegondolni és gyorsan továbbolvasni. Ez bejött, de ha valaki szeret jókat szomorkodni, akkor hajrá, lehet sírni rendesen.
Az első kötet során pedig olyan összeesküvéselméletet fedeztem fel, ami már engem is meghökkentett.:) Tehát adva van egy fiatal, anyukájától/családjától elszakított lány, aki új iskolába kerül. Adott ugyanekkor egy gazdag, és vidám család, sok testvér, fényűzés, csillogás, mindenki gyönyörű és a lányt egyszerűen vonza ez a család. Meg is ismerkedik velük, ugyanis az egyik lányuk a legjobb barátnője lesz, a fiúkba pedig beleszeret. A fiú neve: Edward! 
Khm...beugrott valami?;-) Azért gondolom, hogy mégsem totál lenyúlás, mert akkor csak nem Edvard lenne a srác neve a Twilightban is, de ettől függetlenül folyamatosan bennem van, hogy ez simán lehetett egy tudatalatti ihletforrás.:)

C.J. Sansom: Sötét tűz


Ismét egy történelmi regényt ajánlanék, ami krimi is egyben. Ráadásul Angliában játszódik, ami miatt külön élvezettel olvastam.:) Matthew Shardlake alapvetően ügyvéd, de ebben a történetben is, mint az elsőben (Kard által) simán felveheti a versenyt bármelyik magánnyomozóval. Egy gyilkossággal vádolt fiatal lány védelmét látja el, amikor kapcsolatba lép vele Thomas Cromwell egyik embere és új megbízást kap. Nevezetesen a legendás görög tűz képletét kell megtalálnia. A meló elég stresszes ugyanis összesen 12 nap áll rendelkezésére, valaki folyamatosan előtte jár és keresztbe tesz neki, ráadásul az emberek is úgy hullanak körülötte mint a legyek. Bónuszként pedig a 12. nap végén, ha sikertelenül jár, természetesen ennyi volt a földi pályafutása, hiszen túl sokat tud. Szóval motivácónak nincs híján...

Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

Csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok erről a könyvről írni! Egyszerűen fantasztikus! Az első kettő része is tetszett (Napóleon menyasszonya, Napóleon felesége), de ez tette fel a koronát az egészre. Hogy stílszerű legyek.;-)
Ez a kötet 1800-tól kezdődik és Joséphine haláláig (1814) tart.
Naplóformában jegyzi le az eseményeket Josephine, tehát egyes szám első személyben van az egész történet, amit mindig külön díjazok, mert ezáltal sokkal személyesebb, közvetlenebb. Legalábbis nekem.
Ami a legjobban tetszett ebben a részben az egyrészt egy technikai dolog volt. Mégpedig az, hogy végre "halandóként" vannak bemutatva az uralkodók. Azaz nagyon jól leírja Sandra Gulland, hogy bizony nehezen szokta és tanulta meg Joséphine azt a felhajtást, ami a rangjukkal együtt járt. Pl. ha megy valahova, akár csak egy másik szobába, akkor min, 2 apród megy előtte és 2 utána 2 lépés távolságban. (lehet, hogy nem pontosan jegyeztem meg) Vagy, amikor a koronaékszereket kellett előkészíteni, akkor elő kellett keresniük valamilyen ősrégi könyvet a protkollról és annak alapján próbálták betartani az előírásokat. Így elment egy egész napjuk azzal, hogy Joséphinhez kerüljenek az ékszerek.:)
A másik dolog pedig ami nagyon nagyon megfogott ebben a történetben, az a hatalmas szerelem, ami Joséphine és Napóleon között volt!
Ja, és még egy dolog van, amin ledöbbentem. Mégpedig az, hogy mindez csak 200 évvel ezelőtt történt!!! Amikor még a töri órákon tanultunk erről az időszakról, akkor ugye már a 20 éveseket is iszonyúan öregnek tartottam, ebből következően az 1800-as évek és az őskor között nemigen éreztem a különbséget. Azóta kicsit változott a szemléletmódom, főleg miután leesett, hogy az egyik dédmamám, aki 1992-ig élt, 1896-ban született. Tehát közelebb van a születési dátuma ehhez a történethez, mint napjainkhoz. Ha ilyen szemmel olvasom, akkor még érdekesebb az egész.

Steven Saylor: Egy gladiátor csak egyszer hal meg

Csak amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, akkor jöttem rá, hogy már mennyire hiányzott Saylor!:) Egyszerűen imádom! Róla tényleg csak szuperlatívuszokban lehet írni. Ráadásul amióta Saylort olvasom, hiszek az időgépben!:) Neki tuti, hogy van egy! Különben nem tudna ennyire élethűen írni az ókori Rómáról. Gordianus, a Nyomozó (főszereplő) pedig biztos, hogy személyes jó barátja és így első kézből hallja Róma legújabb pletykáit, bűntényeit, amit azután megoszt velünk itt, a XXI. században.

Ez a könyv egyébként egy novelláskötet, ami be kell valljam, elsőre nem dobott fel annyira, mert a jóóó hosszú regényeket szeretem inkább. Viszont annyira fordulatosak, ötletesek és hangulatosak ezek a kis történetek is, hogy végül semmi hiányérzetem nem maradt!

Robin Maxwell: Boleyn Anna titkos naplója

Nagyon tetszett! Fantasztikusan ötletes volt, hogy azt olvasom, amit olvas, akiről olvasok.:)
Azaz I. Erzsébettel egyszerre olvasom az anyukája, Boleyn Anna, naplóját. Közben néha félbeszakítjuk az olvasást és megtudom, hogy Erzsébetre milyen hatással van a napló. Ugyanis Erzsébet mindeddig semmit nem tudott az anyukájáról, csak annyit, hogy felségáruló volt és kivégezték. Ám most kiderül az igazság!!!