Richelle Mead: Örök kötelék


Ez a Vámpírakadémia sorozat ötödik, utolsó előtti kötete. Saját példány, ezért a pozitív előítéletem már megvolt rögtön az első oldalnál. Hát többször majdnem elvesztettem. Ugyanis egy is egy vámpíros azaz strigás-mórás (rossz vámípr - csúnya vámpír) könyv, de ami megfogott benne annó, az a hatlamas szerelem leírása. Sikerült valahogyan megfognia a 2.-3. kötetben annyira, hogy azóta is drukkolok nekik. Ebben a részben pedig hiába szorítottam, vártam a nagy love-ra, csak nem jött. Viszont úgy érzem, hogy amelyik szerelem öt kötet alatt nem tud beteljesedni, annak már minek. Azaz én minek pazaroljak rájuk több időt. A rétestészta semmilyen formában nem az esetem. Szóval az utolsó 20 -30 oldalnál már éppen leírtam a történetet, amikor jött valami kis szikra újra és igen ez a zsenilatás, hogy meg fogom venni az utolsó részt is! Ugyanis már megint úgy zárult, ahogyan a jobbfajta sorozatok évadai szoktak: egy felütéssel, amit minden könyvében megcsavar azzal (vagy csak az utolsó kettőben jött rá erre), hogy ezek szomorú, feszültséggel teli események legyenek. Szóval megint bizakodóan várom, hogy végre eljussunk a beteljesülésig. Aztán persze az esküvő utáni részt már úgyis mindenki tudja.;-)  

Vavyan Fable: Nászjelentés 1-2

Pár évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak Fablet a Szennyből az angyallal, de utána valahogy nem sok mindent olvastam tőle. Egészen mostanáig. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Nem is annyira a mondatok árulkodnak fergeteges humorról ebben a regényében, hanem a helyzetkomikumok olyan ütősek, hogy többször hangosan nevettem. Na és persze sokszor visszaköszöntek a saját gondolataim is.
Na de hogy pár szót a tartalomról is említsek. Házasodni készülő lány esküvője előtti éjszakáján naplóírásba fog, ugyanis retteg a másnaptól. Jogosan. Hiszen egyszer már végigcsinálta...valaki mással. Azonmód eszébe is jut ez a valaki más, a megismerkedésük, szerelmük, frigyük és végül a válásuk, ezt papírra is veti.Végül pedig válasz kap a kérdésére, hogy mennyire jogos a másnaptól való aggodalma.

Ami picit nem jött össze, az a hiteles bemutatása az első szerelemnek. Bár gondolom, nem is ez volt a cél. Pedig az alapötlet nagyon tetszik, bemutatni, hogy a "Nagy Nap" után hogyan kezdjük egymást szisztematikusan kinyírni, eltűntetni/megváltoztatni azokat a szokásokat, amelyek egykoron olyan vonzóak voltak. Igen, lehetne ebből egy remek thrillert írni (ez mondjuk már meg is történt, ha jobban belegondolok, pl. Rózsák háborúja) vagy lehetett volna sokkal cinikusabbra, szarkasztikusabbra is venni a figurát. Utóbbit tuti, hogy saját példányként kezelném. Most viszont könyvtári példányt olvastam és jól tettem.;-)

Nalini Singh: Angyali vadász 1-2


A vámpíros-vérfarkasos szekcióban már elég jól kiműveltem magam, de angyalokhoz mindeddig nem volt szerencsém. Amilgade blogjában figyeltem fel erre a sorozatra és rögtön fel is jegyeztem magamnak mint elolvasandót.  Nem bántam meg!:) Bevallom nekem eddig a vámpírok voltak a minden és sem az Anita Blake sorozatban sem a Twilightban nem sikerült a vérfarkasoknak levenniük a lábamról (na jó, ha Jacobhoz nem azt a színészt rendelték volna és olvasás közben kialakíthattam volna magamnak egy más külsőt hozzá, akkor meginogtam volna), na de mindez csak azért lehetett, mert nem találkoztam még angyallal!:)  Igaz ugyan, hogy az általam hőn szeretett vámpírokból sugárzik a lovagiasság, az elegancia és a könnyedség, na de az angyalok ...! Ők a nyers erőt sugározzák és hát ennél lássuk be nem sok férfiasabb dolog van.  Bár sokkal jobban is ki lehetett volna dolgozni a szereplőket és nívósabb szövege is lehetne, de azért B kategóriás vonalon remek kis könyv.  Mondjuk ha egyes szám első szeméklyben íródott volna,  jóval szórakoztatóbb lenne, mert akkor a laza, vagány főhősnő vonal igazán érvényesülhetne és végülis ő vitte el a történetet. Na de nem reklamálok.;-)

B kategória nálam azt jelenti, hogy könyvtárból midenképpem megszerezni. Így nagyon örültem, hogy a 2. részt pont bent is találtam a könyvtárban és gyakorlatilag egy nap és egy éjszaka alatt ki is végeztem.


Azon egyébként kicsit ledöbbentem, hogy az Egmont kiadó adta ki, mert tőlük eddig Micimackóhoz és Thomas a gőzmozdonyhoz voltam szokva. Itt pedig rendesen megy a szex, amit egyébként a könyv hátsó borítóján fel is tűntetnek. Szóval semmi baj  a kiadóval, csak olyan furcsa volt picit, de azért örülök, hogy most már az anyukákra is gondolnak!;-)